2016. február 15., hétfő

A mellőzés meglepő ereje, avagy a Madárember születése



Az elmúlt időszakban elég sok feltámadós mozi jött ki, nyilván nem véletlenül. Olyan filmek, amikben a főhősről lemond a környezete, halottnak nyilvánítja, ám az nemhogy nem halott, hanem épphogy olyan különleges tudás birtokában van, amibe kapaszkodva megmutatja, hogy élőbb, mint bárki, aki gúnyosan röhögve sót akart hinteni a helyére.

A mellőzésnek, a halottnak nyilvánításnak valóban meglepő az ereje. Ez egy olyan kohó vagy kemence, ahol készre érik a személyiség. A keletlen, sületlen massza talán ezt nem érti, mi több, nem látja. Merthogy a kemence közelébe sem merészkedik, isten ments, inkább csinál egy gyors szelfit a feltunningolt virtuális világában. A kemence ugyanis nem épp egy „happy” vagy „trendi” hely. Ott forróság van, unalmasan kormos falak és magány. Kiég belőled minden szar, amiről eddig azt hitted, te vagy. Kívül megkeményedsz talán, de belül végre könnyű és laza leszel, lágy és omlós. Rugalmas. Illatos. De legfőképp tápláló, mondhatjuk úgy is, fogyasztható. Egészséges és tartós. És az a kemény héj ad tartást neked. Az is te vagy, az már nem egy külső tál, ami eddig összetartott. És ha a kohó után kikerülsz a konyhaasztalra nyilvánvaló lesz, te nem vagy sem liszt, sem vaj, sem víz, sem só, sem élesztő. De nem vagy letakart, bugyborékoló massza sem. Te egy teljesen más minőséggé váltál. Neked van saját formád, amit senki át nem gyúrhat. Önmagad lettél. Hagyod magad kicsit kihűlni. Aztán felszeletelni. Szétosztani. Mert tudod, téged önmagadtól már senki és semmi többet el nem vehet.


A feltámadáshoz először ugye meg kell halni. A felemelkedéshez jó mélyre alámerülni. A repüléshez felcaplatni a csigalépcsőn a tetőre, ahonnan aztán el lehet biztonságosan rugaszkodni. A tömeg ezt nem érti, nem akarja megélni, mert fél a haláltól, mélységtől, magasságtól. Mindentől, ami igazi. Hogy is fogalmazott Yann Martel a Pi-ben?

„Tudom én, mit akarnak maguk. Olyan történetet akarnak, amely nem lepi meg magukat. Mely megerősíti mindazt, amit már tudnak. Amelytől nem látnak se följebb, se messzebb, se másképp. Lapos történetet akarnak. Mozdulatlan történetet. Száraz, keletlen törvényszerűséget.”

Miközben persze ők is vágynak a Nagy Sztorira, csak félnek kitenni magukat annak a magányos, útszéli kalandnak. Megélni, milyen senkinek lenni a sok „Valaki” közt. Csakhogy amelyik tészta nem kerül a kemencébe, nem állja ki annak kínjait, és nem tapasztalja meg meglepő erejét, megszárad, megromlik, megbüdösödik, formáját veszti, és végül a szemétbe kerül. Nem lesz soha Birdman belőle, aki egy napon könnyedén elrepül a lusta, zajos, mocskos város fölött. 

Kár, szegény sületlenek sose fogják megtudni, mennyire megérte az a kis halál ezért a nagy kalandért.


„Ez egy csodás nap. Felejtsd el a Timest, már mindenki elfelejtette. Gyerünk! Állj föl! Hát igen, nem vagy valami nagy színész. De kit érdekel? Sokkal több vagy annál. Te jócskán fölébe tornyosulsz ezeknek a színpadi buzeránsoknak. Te filmsztár vagy, ember! Te globális hatalom vagy! Érted már? Egész életedben a bankszámládat és a jó hírnevedet építgetted. És aztán mindkettőt elcseszted. Le a kalappal! De vissza fogunk jönni, baszki. Valami egetverőt várnak tőlünk. Nos, meg fogják kapni... Csak borotváld le azt a patetikus kecskeszakállad, vagy műttesd meg magad! A 60-as lesz az új 30-as, te szarházi. Te vagy az eredeti. Te kövezted ki az utat ezeknek a bohócoknak. Add meg az embereknek, amit akarnak, azt a régi stílusú, apokaliptikus showt. ’Birdman: a Főnix felemelkedése.’ Össze fogják fosni magukat. Milliárdok, garantáltan világszerte. Te nagyobb vagy, mint az élet, haver! Kimented az embereket az unalmas, nyomorúságos életükből. Te megnevetteted, felemeled őket, miközben összeszarják a gatyájukat. Csak annyit kell tenned, hogy...


[A főhős csettint az ujjával, majd apokaliptikus történések a város felett]

Na, ez az, amiről beszélek, lám, a csontok zörögnek. Megtörténik hatalmasan, zajosan és gyorsan! Nézd csak meg ezeket az embereket, nézz a szemükbe... hogy ragyognak! Imádják ezt a szart. Ezt imádják, a vért, az akciót, nem azt a sok zagyva, depressziós, filozófiai hablatyolást! Bizony. És ha legközelebb károgsz egyet, az egymillió dobhártyán fog robbanni. Képernyők ezrein fogsz villogni az egész világon.  Egy újabb kasszasiker. Te isten vagy.

[A főhős repülni kezd]


Látod? Ez vagy te, haver. A gravitáció rád egyáltalán nem érvényes. Majd nézd csak meg, milyen képet vágnak, akik azt hitték, befejeztük! Figyelj rám. Gyerünk, menjünk még vissza egyszer és mutassuk meg, mit tudunk! Mi a saját feltételeinkkel fogjuk ugyanis ezt befejezni. Egy nagyvonalú gesztussal. Lángokkal, áldozattal, ahogy Ikarosz. És igenis, meg tudod csinálni.  Hallasz engem?  Te vagy a ... Madárember!”

(Idézet: Alejandro González Iñárritu - Birdman, illusztráció: Tom Chambers )